Fogpótlás az Oktán fogklinikán

Oktán fogklinika

A fogpótlás a hiányzó fogak pótlása, helyettesítése. Akkor szükséges, amikor egy vagy több fog hiányzik, vagy a fog további kezelése fogmegtartó kezelésekkel nem megoldható - a fog menthetetlen. A fogvesztés időskorban gyakran előfordul, de okozhatja előrehaladott fogszuvasodás, fogínybetegség vagy sérülés is. Az Oktán Fogklinikán a legmodernebb technológiát használjuk fogpótlásra, és szakembereink fájdalommentes kezelés során adják vissza mosolyát.

Miért fontos a fogpótlás?


Természetesen fontos a közérzeti és esztétikai tényező, főleg a metszőfogak és szemfogak esetében, amikor a foghiány jól látható. A foghiány ezen felül a beszédet is befolyásolja.

Legalább ennyire fontos megelőzni a foghiány negatív élettani hatásait. A foghiány következtében ugyanis az állkapocs csontja elgyengülhet és megritkulhat - csontsorvadás állhat elő. Az elsorvadt csontot csak mesterségesen lehet pótolni.

A hiányzó fog melletti fogak elmozdulhatnak, és akár meg is lazulhatnak. A hiányzó foggal szemközti (alatta vagy felette található) fogak nem tudnak mire harapni, nem kapnak ellenerőt, és gyakran kiemelkednek a helyükről, aminek szintén fogvesztés lehet a következménye.

Az elvesztett fogak miatt nem tudjuk megfelelően megrágni az ételt, ami nyelési és emésztési problémákat okozhat.

A fogszabályozási kezelést is kiegészítheti fogpótlás vagy implantáció, például mikor egy csírahiányos fogat pótolunk, vagy esztétikai okból szeretnénk kicsit módosítani a fogak alakján egy korona segítségével.

A fogpótlás típusai

A fogpótlásnak két fő típusa létezik:

  1. Rögzített
  2. Kivehető


Rögzített fogpótlások


A rögzített fogpótlás során általában új fogkoronát, hidat vagy fogsort kap a páciens.

A fogkorona

Ha a fog annyira sérült, hogy sem fogtömés, sem fogbetét segítségével nem lehet megoldani a problémát, egy új fogkoronát helyezünk fel pótlásként a fogcsonkra. Fogkoronát általában akkor használunk, amikor csak egy fogat kell helyreállítani.

A fogkorona fajtái

A legkedvezőbb áron a fémvázra égetett porcelán korona kínál megoldást a fogpótlásra. Hátránya, hogy a fogszínkulcs alapján kiválasztott porcelán színe sokszor csak megközelítőleg hasonlít az eredeti fogakra. A fémváz készíthető biokompatibilis titánból, vagy aranyból is.

A cirkon (cirkónium) korona tartós és esztétikus megoldás. A korona színe megegyezik az eredeti fogak színével. A cirkon korona ezred milliméter pontossággal illeszkedik a fogsorba, így sokkal pontosabb harapást lehet beállítani és természetesen az esztétikai hatás is kitűnő. A cirkon nem allergizál, így például fémérzékenyek számára is megfelelő.

A fogászati híd

A fogászati hidat a több fog hiányából adódó nagyobb távolságok pótlására (“áthidalására”) használjuk a fogpótlások készítése során. A híd a foghiány melletti fogakra építhető fel, amennyiben azok elbírják a pótlásból adódó a plusz terhelést. Ha erre nincs lehetőség, a híd felépíthető fogimplantátumra is.

A foghíd két részből áll:

  1. Hídpillér - ez az fogakra vagy implantátumokra ragasztott korona
  2. Hídtest - a foghiányt pótló műfogak

A híd felhelyezéséhez le kell csiszolni a hidat tartó fogak felszínét, hogy helyet biztosítsuk a pótlásnak. A csiszolás nem roncsolja a fogakat, épp ellenkezőleg: a fogra felhelyezett híd egyfajta védősapkaként szolgálhat a tömött vagy gyökérkezelt fogak számára. Ha a fogászati hidat implantátumra építjük, nincs szükség az ép fogak lecsiszolására.

A fogimplantátum

A fogászati implantáció a foggyökér mesterséges pótlása implantátummal. A fogimplantáció során egy apró lyukat fúrunk a csontba, amelyben elhelyezzük a titán csavarokkal az implantátumot. Az implantátumra ezután a gyógyulási idő elteltével felkerülhet a korona, a híd, vagy akár az implantátumhoz rögzíthető kivehető fogsor.


Kivehető fogpótlás (műfogsor)


A műfogsor akkor kerül alkalmazásra, ha a fogak nagy része, vagy akár a teljes fogsor hiányzik. Elsődleges célja a rágófunkciók és az esztétika helyreállítása. A beavatkozás fontos lépése a precíz lenyomatvétel, melynek eredményeképpen a műfogsor tökéletesen illeszkedik a szájba.

A műfogsornak három típusa létezik:

  1. Teljes protézis
  2. Részleges protézis
  3. Implantátumhoz kapcsolt protézis

Teljes protézis

A teljes protézisre akkor van szükség, ha már egyetlen fog sem áll rendelkezésünkre. A vákumhatás tartja a helyén, melyet időnként ki lehet egészíteni egy speciális ragasztóval is, ami plusz stabilitást adhat a pótlásnak. Előnye, hogy a többi megoldásnál olcsóbb, és viszonylag könnyű tisztítani. Hátránya, hogy nem maximálisan stabil.

Részleges protézis

A részleges protéziseknek több fajtájuk van. Közös tulajdonságuk, hogy akkor alkalmazzuk őket, mikor sok fog egyidejű pótlásáról szeretnénk gondoskodni, de még rendelkezésre áll elég fog, hogy ezeket felhasználva alkothassuk meg a fogpótlást. Orvosaink mindig pácienseink egyéni adottságait és igényeit figyelembe véve választják ki a helyzetnek legmegfelelőbb megoldást. Mivel ezek a pótlások mindig a saját fogakhoz rögzülnek, így kényelmes, fix, hosszútávú és megbízható megoldást nyújtanak a foghiányok pótlására.

Implantátumhoz kapcsolt protézis

Az implantátumhoz kapcsolt műfogsort az előre behelyezett implantátumra lehet felpattintani kis fémgolyók segítségével. Sokkal stabilabb és strapabíróbb, mint a kivehető teljes protézis, ugyanakkor könnyen lehet tisztítani.


Gyakori kérdések

Mennyire fájdalmas a fogpótlás?

Rendelőnkben korszerű teljes helyi érzéstelenítési eljárásokat alkalmazunk, így fogpótlási eljárások fájdalommentesek.

Hány fogat lehet híddal pótolni?

Ez nagyban függ attól, hogy melyik fogakat kell pótolni, de általában két-három fog pótlására alkalmasak a hidak.

Mennyi idő alatt készül el a korona?

Általában három-négy látogatás szükséges a korona elkészítéséhez.

Mennyi idő alatt készül el a híd?

Ez attól függ, milyen típusú hidat kell felépíteni. Általában négy-öt látogatás szükséges a híd készítéséhez.

Mennyi ideig tart a fogimplantátum beültetése?

Változó. A teljes folyamat akár több hónapig is eltarthat a kezelendő problémától függően, mert az egyes lépések közötti gyógyulási időt is szükséges megtartani.

Foglaljon időpontot az

Oktán Fogklinikánál

Kérjük, jelöld meg, melyik a legmegfelelőbb időpont a számodra. A kijelölt dátum és időpont nem válik automatikusan valós időponttá, de kérésedet maximálisan figyelembe vesszük. A konkrét időpont rögzítéséhez munkatársunk rövidesen felveszi veled a kapcsolatot.

Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy az időpontok lemondása vagy módosítása díjmentesen 24 órával a lefoglalt időpontot megelőzően lehetséges email-ben és telefonon!



egyszáznyolcvanhat és kilenc összege

Kapcsolat

Oktán Fogklinika (I-ZA Kft.)
Cím: 2440 Százhalombatta, Piac tér A/4
Adószám: 10987285-2-13

E-mail:

Megközelíthetőség:
Rendelőnk Százhalombatta szívében, a Piac téren található.
Bejáratunk a piac tér belső területén közelíthető meg.
Autóval a Sparnál, a piac másik oldalánál van lehetőségük parkolni.

Foglaljon időpontot online

Bejelentkezés / Fogászati páciens koordinátor:
Nagy Rita, Söjtöri Zita
Telefon: +36 30 400 4166