Gyakori kérdések

Miért fontos a fogszabályozás?
Ma már sokkal kínosabb, ha a fogaink össze-vissza állnak, vagy romos állapotban vannak, mintha egy-két évig fogszabályzót kell viselnünk azért, hogy többé ne legyen gond a mosolyunkkal, és fogaink egészségével. De ez csak az egyik oka annak, amiért érdemes fogainkat rendben tartani, ugyanis rendellenes fogállások esetén sokszor megrongálódhat a fogzománc, nő a fogszuvasodás esélye, deformálódhat a mimika, torzulhat a beszéd, és a helytelen harapási szokások hatással lehetnek emésztésünkre is.

Milyen esetekben ajánlott és szükséges a fogszabályozás?

Mikor a legideálisabb belekezdeni a fogszabályozásba?
Bár a fogszabályozó szakorvos idősebb korban is, bármikor javasolhatja a fogszabályozás elkezdését, mégis létezik egy ideálisnak számító életkor, amikor már érdemes kikérni a szakember véleményét. Az Amerikai Fogszabályozó Szakorvosok Társasága 7 éves korra teszi azt az időszakot, amikor már érdemes fogászati vizsgálatokat végezni, illetve szükség esetén bele lehet kezdeni egy fogszabályozó kezelésbe is. Ebben az időszakban lehet elérni a legjobb végeredményt a legkevesebb idő alatt és a legkevesebb pénz ráfordításával.

Felfedezhető már fogászati probléma tejfogazatban is?
Igen. Lehet, hogy a kisgyerek még nem kész a fogszabályozásra, de ekkor már meg lehet ismertetni a rendelő hangulatával, illetve féléves kontrollokkal tudjuk követni a páciens fejlődését, és amennyiben szükséges, már az elején, időben be tudunk avatkozni, ha probléma van.

Mit jelent a korai kezelés?
A gyermek fogszabályozás általában 7-10 éves gyerekeknél kezdődik, és kivehető fogszabályozó készülékkel történő kezelést jelent. Ez általában 12-24 hónapig tart. Ebben a korban még lehet irányítani az állcsontok növekedését így későbbi komplikációktól menthetjük meg páciensünket

A gyermekeknek szükségük van rögzített fogszabályozóra korai kezelés után?
Ez sok mindentől függ. A probléma mértékétől, a gyermek habitusától, a kivehető fogszabályozó fajtájától. A fogszabályozó szakorvos által meghatározott időközönként, célszerű lehet a későbbiekben is a konzultáció.

Milyen lényeges kérdéseket tisztázunk az első konzultáció alkalmával?

Mennyi ideig tart majd a kezelés?
A kezelési idő természetesen mindig az egyedi ortodonciai, vagyis a fogászati problémától függ. Kisebb problémák kezelése általában 6 hónapig, a komplex problémáké általában 12-18 hónapig tart.

Milyen gyakran kell visszajárni a rendelőbe a fogszabályozó kezelés alatt?
Kivehető fogszabályozókkal általában 1-3 havonta, hagyományos fix készülékekkel általában 2-4 hetente, új típusú rögzített fogszabályozókkal 6-8 hetente.

Fáj-e a fogszabályozó?
Általában a fogszabályozó nem „fáj“. Természetesen az első héten okozhat kellemetlenségeket, a fogak érzékennyé válhatnak, a szájnyálkahártya kidörzsölődhet, de ez pár napon belül magától elmúlik, valamint megvannak azok a technikák, amelyek gyorsítják az apróbb sebek gyógyulását. Ezekben a helyzetekben általában már az is segít, ha az első pár napban kerülöd a kemény, nehezen megrágható ételeket, és időt adsz a fogaidnak valamint az állkapcsodnak, hogy megszokják az új helyzetet.
Valójában a legtöbb esetben a páciensek – egy pár napos átmeneti időszakot leszámítva – nem éreznek semmilyen kellemetlenséget.

Sportolhatok fogszabályozóval?
Természetesen igen. Általában fogvédőket ajánlunk hozzá.

Vannak olyan ételek, amiket nem ehetek fogszabályozóval?
Igen. A fogszabályozó kezelés legelején elmagyarázzuk, mire kell vigyázni, melyek azok az ételek, amiket érdemes kerülni, vagy sokkal nagyobb körültekintéssel fogyasztani. Ilyen például a jég, a kemény cukorkák, a roppanós zöldségek-gyümölcsök, vagy a ragadós ételek, mint például a karamella. Ha ezekre odafigyel a páciens, könnyen elkerülhető a fogszabályozó készülék sérülése.

Milyen gyakran kell fogat mosni fogszabályozóval?
Legalább napi 4-szer, minden étkezés után ill. lefekvés előtt. Részletesen elmagyarázzuk, megtanítunk, gyakorlunk fogszabályozóval fogat mosni!

Mi történik, ha sürgősségi ellátásra van szükségem?
Szerencsére a fogszabályozásban ritkán vannak sürgősségi esetek. Természetesen, ha elviselhetetlen fájdalom gyötör vagy eltört a fogszabályozód valamelyik része, akkor jelentkezz telefonon vagy e-mailben és találunk neked egy extra időpontot, hogy mielőbb rendben legyen a készüléked!

Felnőttként késő már fogszabályozót hordanom?
Lehet meglepő, de pácienseink nagyobb része felnőtt. Az egészséges fogakról, az önfeledt mosolygásról és a magabiztos megjelenésről felnőttként sem kell lemondanunk egy kis rés, vagy rosszul álló szemfog miatt! Egy ember sem „túl öreg“ fogszabályozót viselni!

Fel lehet rakni fogszabályozót koronára?
Igen. Egy koronával ellátott fog ugyanúgy mozog, mint egy egyszerű tömött fog.

Miért fogszabályozó szakorvost válasszak?
A fogak, az állcsontok helyzete, az arcprofil mind megváltozik fogszabályozó kezelés alkalmával. Nagyon fontos ezért, hogy a kezelés idején a páciens jó kezekben legyen, és hogy a kezelési terve tökéletesen legyen megtervezve és kivitelezve. Az általános fogorvosoktól eltérően a fogszabályozó szakorvosok több éves, speciális, professzionális képzést kapnak a fogszabályozás területén is.

Foglaljon időpontot az

Oktán Fogklinikánál

Kérjük, jelöld meg, melyik a legmegfelelőbb időpont a számodra. A kijelölt dátum és időpont nem válik automatikusan valós időponttá, de kérésedet maximálisan figyelembe vesszük. A konkrét időpont rögzítéséhez munkatársunk rövidesen felveszi veled a kapcsolatot.

Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy az időpontok lemondása vagy módosítása díjmentesen 24 órával a lefoglalt időpontot megelőzően lehetséges email-ben és telefonon!



tizenkilenc és egy összege

Kapcsolat

Oktán Fogklinika (I-ZA Kft.)
Cím: 2440 Százhalombatta, Piac tér A/4
Adószám: 10987285-2-13

E-mail:

Megközelíthetőség:
Rendelőnk Százhalombatta szívében, a Piac téren található.
Bejáratunk a piac tér belső területén közelíthető meg.
Autóval a Sparnál, a piac másik oldalánál van lehetőségük parkolni.

Foglaljon időpontot online

Bejelentkezés / Fogászati páciens koordinátor:
Nagy Rita, Söjtöri Zita
Telefon: +36 30 400 4166