MyClearBrace fogszabályozó rendszer

A MyClearBrace a felnőtt fogszabályozás egyik kedvelt eszköze, hiszen kivehető és viselés közben szinte láthatatlan. Az eredeti Invisalign (ide belinkelni a termékoldalt) rendszer költséghatékonyabb alternatívája, de ebből fakadóan inkább a könnyebben kezelhető elváltozásoknál alkalmazható.
Kényelmes megoldást nyújt a fogszabályozásra azoknak a pácienseknek, akik nem szeretnének rögzített készüléket viselni, és esztétikus megjelenésre vágynak a teljes átalakulási folyamat alatt.

A MyClearBrace rendszer olyan, átlátszó műanyag ívekből (más néven kupakok vagy sínek) áll, amelyeket az előzetes vizsgálatok után készült lenyomatok alapján, egy speciális 3D nyomtatási technológia segítségével készítenek el. A sorozat minden egyes darabja minimálisan eltér az előzőtől, ezekkel az apró módosításokkal érjük el, hogy a fogak fokozatosan a megfelelő helyre kerüljenek. A kupakokat 2 hetente cseréljük, az alkalmankénti minimális módosításnak köszönhetően nagyon kíméletes a folyamat, így a kellemetlenség is elenyésző.

A páciens az íveket napi 20-22 órán át viseli, az étkezések és a fogmosás idejére a fogszabályozót ki kell venni. Nagy előnye még, hogy akkor is kivehetőek a sínek, ha valamilyen fontos eseményen nem szeretne fogszabályozóban megjelenni, bár mivel a készülék szinte láthatatlan, így bátran viselhető bármilyen helyzetben szégyenérzet nélkül.

Rendelőnk hivatalos MyClearBrace partnerként várja leendő pácienseit.

 

SZERETNÉD TUDNI, SZÁMODRA MELYIK AZ IDEÁLIS FOGSZABÁLYOZÓ KÉSZÜLÉK? KÉRJ ITT IDŐPONTOT SZEMÉLYES KONZULTÁCIÓRA!

Foglaljon időpontot az

Oktán Fogklinikánál

Kérjük, jelöld meg, melyik a legmegfelelőbb időpont a számodra. A kijelölt dátum és időpont nem válik automatikusan valós időponttá, de kérésedet maximálisan figyelembe vesszük. A konkrét időpont rögzítéséhez munkatársunk rövidesen felveszi veled a kapcsolatot.

Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy az időpontok lemondása vagy módosítása díjmentesen 24 órával a lefoglalt időpontot megelőzően lehetséges email-ben és telefonon!



negyvenhat és tizenhét összege

Kapcsolat

Oktán Fogklinika (I-ZA Kft.)
Cím: 2440 Százhalombatta, Piac tér A/4
Adószám: 10987285-2-13

E-mail:

Megközelíthetőség:
Rendelőnk Százhalombatta szívében, a Piac téren található.
Bejáratunk a piac tér belső területén közelíthető meg.
Autóval a Sparnál, a piac másik oldalánál van lehetőségük parkolni.

Foglaljon időpontot online

Bejelentkezés / Fogászati páciens koordinátor:
Nagy Rita, Söjtöri Zita
Telefon: +36 30 400 4166