Kezelések


Esztétikus fogtömések

Felnőtt egy generáció, akik már nem is emlékeznek a sötét, amalgámból készült tömésekre. Napjainkban már csak elvétve használják az amalgámot fogtömésre. Ezt ugyanis felváltották azon tömőanyagok, amelyek tökéletesen illeszkednek a fogaink színéhez.

Miért és mikor kell betömni a fogakat?

A sötét színű elszíneződések, vagyis a fogszuvasodások részben szabad szemmel is jól láthatóak, ha szemügyre vesszük otthon a fogainkat. De a fogak érzékenysége, szintén jele lehet a fogszuvasodásnak. Ám mégis akadnak olyan különleges esetek, amikor a szuvasodás a felszínen nem látszik, így röntgenre van szükség annak feltárásához. De a rendszeres kontrollokkal minden probléma még időben, kezdeti stádiumban elcsíphető.

Hogy miért olyan veszélyes a fogszuvasodás? Mert visszafordíthatatlan. Az egyetlen kezelési mód pedig a fogtömés. Az elhanyagolt, szakorvos által feltáratlan, szuvas fogak idővel egyre rosszabb állapotba kerülnek, és ami egy pici „lyuk” volt, az később egyre nagyobb részben tönkreteheti a fogunkat. A legnagyobb veszély, hogy a szuvasodás mélyre, a fog belseje felé hatol, és eléri az idegeket tartalmazó pulpakamrát. Ekkor jelentkezik az a szinte elviselhetetlen fájdalom, amikor a legtöbben fogorvoshoz mennek, ám ilyenkor már gyakran a fog elhalása a tét. Ezekben a helyzetekben az esztétikus fogtömés mellett gyökérkezelésre is szükség van annak érdekében, hogy a fogat megmentsük.

Ám nemcsak a fog elhalása, és a fájdalom miatt kell foglalkozni a szuvas foggal, hanem azért is, mert ezáltal a fog szerkezete meggyengül, és étkezés során hamar letörhet egy-egy darab, vagy akár a korona teljes része. Ha ez megtörténik, akkor már sokkal nehezebb a fog megmentése, és előfordul, hogy a gyökeret csak sebészeti módszerrel lehet eltávolítani.

Az esztétikus fogtömés menete

Helyi érzéstelenítés mellett vállaljuk az esztétikus fogtömések elvégzését. Először egy fúró segítségével eltávolítjuk a szuvasodott fogrészt, majd az így kialakult üreget kémiailag előkészítjük. A harmadik lépés a kötőanyag behelyezése az üregbe, majd óvatosan, több rétegben kitöltjük vele. Minden réteget egy kék fényű lámpával világítunk meg, mely megszilárdítja azt. A rétegek között más-más árnyalatú tömőanyagot használunk, amely segítségével, így elérhetjük az esztétika tömés tökéletesen illeszkedjen a fog színéhez. Végül az utolsó réteg felvitelénél a fogfelszín kialakítása is megtörténik. Amennyiben összezáráskor kényelmetlenséget érez páciensünk, még lehet alakítani a tömés utolsó rétegének formáján.


Esztétikus fogpótlások

Rendelőnkben elsődleges célnak tartjuk, a természetes fogak egészségének megőrzését. Ám előfordul, hogy a minden igyekezetünk, és közös munkánk ellenére, egy fogat már nem lehet megmenteni, és annak eltávolítás, húzása mellett kell letenni a voksunkat. Ilyen esetekben esztétikus fogpótlásokkal tudjuk visszaadni azt a magabiztosságot, amit egy szép és egészséges fogsort jelent.

Esztétikus fogpótlás esetében, alapos kezelési tervre van szükség, melyet az első konzultáción beszélünk meg. A kezelési terv felállításakor felmérjük a meglévő fogak állapotát, a harapási viszonyokat, az állcsontok állapotát és természetesen meghallgatjuk a pácienseink igényeit is. A közösen kialakított kezelési terv nemcsak a beavatkozások folyamatát tartalmazza, hanem a körülbelüli költséget is. Amennyiben a kezelési terv kölcsönösen elfogadásra kerül, megkezdjük a fogpótláshoz szükséges kezeléseket.

Első lépésének eltávolítjuk a fogsorra lerakódott fogkövet, ha szükséges fogtömést és gyökérkezelést végezni, azokat is elvégezzük. Majd attól függően, hogy kivehető, vagy rögzített fogpótlás készül, megkezdjük a kezelést.


Implantátum beültetés

Már rutin beavatkozás az implantátum-beültetés, amely több okból is az egyik legnépszerűbb módszer, ha fogpótlásról van szó. Az implantátumok megoldást nyújtanak azoknak, akik nem akarnak kivehető fogpótlást, de az egészséges foguk lecsiszolását is szeretnék elkerülni. Ahogyan egy természetes fognak gyökere és koronája van, úgy az implantátumos fogpótlás is így épül fel. Az implantátumoknak köszönhetően maximálisan visszaállítható a rágófunkció, ahogyan a tökéletes mosoly is. A végeredmény teljesen hasonlít egy eredeti fogra.

Hogy alkalmas e az implantátumok beültetésére, az csakis a konzultáció, és a szükséges vizsgálatok után derül ki! Különböző képalkotó diagnosztika után, felmerülhet ugyanis, hogy az állcsont magassága, szélessége nem elegendő az implantátum befogadására. Még ekkor sem kell feltétlenül lemondani az implantátumról, mert bizonyos fokú csonthiányt mesterséges, vagy organikus csontpótló anyagok segítségével is képesek vagyunk korrigálni.

Ám nemcsak az állcsont szerkezete befolyásolhatja negatívan az implantátum beültetését, hanem:

Hogyan zajlik az implantátum beültetése?

Ahogyan korábban említettük, az implantátum ugyan rutin eljárás, de egyben sebészeti beavatkozás is, amelyhez megfelelő előkészületek szükségesek. Még a beültetés előtt, kezelni kell a meglévő gyulladásokat (ha van), valamint dentálhigiéniai kezeléseket is végzünk. Ezt követi maga a műtét, melynek első fázisa, a helyi érzéstelenítés, majd bemetszést ejtünk az ínyen, hogy hozzáférjünk az alatta megtalálható csonthoz, amihez az implantátumot csavarozzuk. Ezt, a fúrások után a megfelelő implantátumcsavarral tudjuk elvégezni. Az ínyt visszahatjuk, és sebészeti varratokat helyezünk be, amit 8-10 nap múlva eltávolítunk. Végül röntgent készítünk.

Az elkövetkező 3-6 hónapban hagyjuk gyógyulni az implantátum csontba helyezett szerkezetét. Ennyi idő szükséges neki ahhoz, hogy rögzüljön a csontban. A gyógyulási idő letelte után, a kontrollon ellenőrizzük az implantátum állapotát. Ha kellően stabilnak ítéljük meg, akkor lenyomatot vesztünk, majd a fogtechnikus által elkészített – végleges – fogpótlást felhelyezzük.


Szájsebészet

Félelmetes kifejezés a szájsebészet, ám bizonyos fogászati problémák már olyan ellátást igényelnek, amelyek csak a szájsebészet eszközeivel orvosolhatóak. De nincs ok a félelemre, mert a modern érzéstelenítő eljárásoknak, valamint a teljes műtéti sterilitásnak köszönhetően, a műtéti kockázatok és szövődmények minimálisak, a beavatkozások fájdalommentesek.

Az alábbi szájsebészeti eljárásokat végezzük el rendelőnkben:

Gyökércsúcs-rezekció

A gyökérkezelt fogak prognózisa, eléggé bizonytalan. Gyökérkezelt fog esetében a fog már nem él, mivel az élő szöveteket korábban eltávolítottuk belőle. Ettől függetlenül itt is megjelenhetnek gyulladásos folyamatok a gyökércsúcs körül. Foghúzással akár meg is szabadulhatunk egy ilyen fogtól, de akkor fogpótlással kell számolunk, tehát érdemes mindent megtenni, hogy megmentsünk egy gyökérkezelt, de gyulladt fogat. Ilyenkor jön szóba a gyökércsúcs-rezekció. Az eljárás lényege, hogy az érintett területen egy „csontablakot” nyitunk, majd hozzáférve a gyökérhez, a fogról leválasztjuk a gyökércsúcs végét. A beavatkozás segítségével éveket nyerhetünk egy gyökérkezelt fognak.

Szájüregi ciszta kezelése

A ciszták, vagyis a jóindulatú elváltozások a testünk számos részén, így a szánkban is előfordulhatnak. A folyadékkal telt ciszta folyamatos növekedésben van. Szánkban több fajta is előfordulhat, ennek alapján megkülönböztetünk fogeredetű és nem fogeredetű altípusokat. A jóindulatú elváltozás méretétől, valamint elhelyezkedésétől mérten dönt szakorvosunk a műtéti megoldás módjáról. Fogeredetű ciszták kezelésénél szinte mindig gyökércsúcs-rezekciót alkalmazunk. Ha nagyobb méretű az elváltozás, akkor annak eltávolításakor az elpusztult csontszövetet csontpótló anyaggal tölti fel kollégánk.

Frenulektómia

Ezt a beavatkozást leginkább gyermekkorban szükséges elvégezni. A frenulektómia tulajdonképpen egy néhány perces lágyrész-műtét, mely során az ajak- vagy a nyelvfék átvágása történik meg. Erre azért van szükség, mert a lenőtt ajakfék a felső ajak, a nyelvfék pedig a nyelv mozgását teszi fájdalmassá, korlátozottá. Ez a korlátozás olyan hétköznapi esetekben nehezíti meg pácienseink életét, mint a beszéd, az étkezés, vagy a mosolygás. A beavatkozás egy biztonságos és gyors rutin eljárás. Alig pár nappal a műtét után, teljesen megszűnik a korábbi probléma.

Bölcsességfog-eltávolítás

Talán a legismertebb szájsebészeti beavatkozás a bölcsességfog eltávolítása. A bölcsességfogaink – vagyis a szánkban található leghátsó fogak – kegyetlen fájdalmat képesek okozni, mivel ezek főként a csontban részben vagy egészben bennrekedt, impaktált fogak. Egy elő nem tört bölcsességfog nemcsak a mellette lévő fogra képes nyomást gyakorolni, de akár a teljes fogazat torlódásáért is felelős lehet. Ha a bölcsességfog elő is tör, ápolására, tisztítására különös figyelmet kell fordítani, mivel elhelyezkedése miatt ez sem egyszerű. Ezért gyakran találkozunk rendelőnkben olyan esetekkel, amikor a bölcsességfog mellett mély, gyulladt ínytasakok alakulnak ki, és megjelenik a fog szuvasodása is. A bölcsességfog gyulladása nemcsak erős fájdalommal, de arcunk feldagadásával is jár. Ezekben az esetekben, már érdemes konzultálni szakorvosunkkal a fog eltávolításáról.


Parodontológia

A fogak elvesztése mögött legtöbbször a kezeletlen fogkő okozta betegségek állnak. Ilyen betegség a fogágygyulladás, más néven parodontitis.

A fogakon lerakódott fogkő melegágya azoknak a kórokozóknak, melyek az így gyulladásáért felelősek. A betegség kezdeti fázisában, az így egészséges halványrózsaszínről sötétebb vörösre változik a gyulladt részen. Ilyenkor tapasztalható vérzés is a fogmosások alatt. Ebben a szakaszban még segít a fogkő eltávolítás, valamint a megfelelően folytatott fogápolás. Ennek hiányában viszont az ínyen a gyulladás továbbterjed, és eléri a mélyebb szövetrészeket, így a fogágyat is.

A fogágy, vagyis a parodontium nem más, mint a fogaink számára szolgáló tartószerkezet. Ha a kezeletlen gyulladás eléri ezt a területet, akkor a lehető leghamarabb beavatkozás szükséges.

Hogyan ismerjük fel a fogágybetegséget, milyen tünetekre figyeljük:

Amikor a tartószerkezet folyamatos gyulladásban van és meggyengül, a fogak idővel nemcsak mozgathatóvá válnak, hanem kihullnak. De a gyulladás következtében az állcsontok is legyengülnek, ez pedig megnehezíti a pótlási kezeléseket.

Miből áll a kezelés?

Amennyiben egy sokáig kezeletlen, erősen gyulladt fogágyról beszélünk, úgy egészen biztosan nem elegendő egyetlen alkalommal elmennünk a fogorvoshoz. A fogágybetegséget folyamatosan, többször ismételt kezelésekkel, gyógyszeres terápiával és tökéletes otthoni szájápolási rutinnal lehet megszüntetni. Ám azzal, hogy a fogágy gyulladását megszüntettük, a betegség okozta többi tünet nem tűnik el. Így például a korábban felhúzódott íny már úgy marad, de az elpusztult csontállomány sem épül vissza magától. Ezeket csakis további szájsebészeti beavatkozásokkal van mód rekonstruálni.

Magát a fogágybetegséget parodontológiai mélytisztítással kezeljük. Ez egy nyitott- vagy zárt kürettálást jelet. - Zárt kürettáláskor a mélyebb ínytasakokban tisztítást végzünk speciális műszerek segítségével. Valamint az íny alatt található fogkövet eltávolítjuk, és a gyökérfelszínt is elsimítjuk. - Nyitott kürettáláskor már műtéti beavatkozásról beszélünk. Az eljárás során ínylebenyt képzünk, vagyis, a megfelelő helyeken bemetszéseket ejtünk az ínyen, ennek segítségével a műtét idejére – részben - leválaszthassuk azt a csontról. Az eljárásnak köszönhetően a legmélyebb csonttasakokat is kiválóan meg lehet tisztítani. Vannak olyan esetek, amikor úgynevezett regeneratív anyagok használatára is szükség van. Ezek célja, hogy segítség az elpusztult csontszövet újraépülését.

Ne feledjük! A kezeletlen parodontózis gyulladásos góc a szervezetünkben, amely következtében kialakulhat szívbelhártya-gyulladás, ízületi gyulladások, de, a szívinfarktus- és agyvérzés kockázata is megnő.


Dentálhigiénia és fogkőeltávolítás

Ha nem szeretnénk a szabadidőnket, és a pénzünk egy jelentős részét folyamatosan fogorvosi kezelésekre költeni, akkor komolyan kell vennünk a megelőzést. Ehhez elég kettő szabályt betartani. Az egyik, hogy mindig a megfelelő fogápolási rutint alkalmazzuk, a másik, hogy rendszeresen vegyünk részt fogorvosi kontroll vizsgálatokon, és ne hanyagoljuk el a professzionális dentálhigiéniai kezelést.

Fogtisztítás otthon és a rendelőben

Miért kell otthon fogat mosni? Étkezés után a szájüregben – a fogak barázdáiban, a fogközökben, az ínynél - mindig marad némi étel, ami idővel bomlásnak indul és lepedék képződik belőle. Ez a lepedék képes filmszerűen beborítani a fogakat valamint a környező szöveteket. A lepedéket fogkefével, fogselyemmel, vagy fogköztisztító kefe segítségével kell eltávolítani naponta háromszor. Ha nem így teszünk, akkor a lepedék idővel megszilárdul, és fogkő lesz, amitől már csak szakember segítségével tudunk megszabadulni. Dentálhigiénikus kollégánk egy körülbelül 40 perces kezelés során tudja teljesen megtisztítani a fogainkat az elszíneződéstől és a lerakódott fogkőtől.

Jó tudni, hogy a lepedékek nemcsak rossz leheletet okoznak, de a felhalmozódott baktériumok felelősek a fogszuvasodásért és az ínygyulladásért is! A fogszuvasodás pedig már nem visszafordítható jelenség. Ha még a korai szakaszban segítséget kérünk a fogorvostól, akkor úgynevezett esztétikus töméssel orvosolni lehet a problémát, ám előrehaladottabb esetekben a fog gyökérkezelése és helyreállítása is szükséges lehet. A fogszuvasodáson kívül jelentkezhet ínygyulladás is, amely kezdetben csak kisebb érzékenységgel, fogmosáskor vérző fogínnyel jár, de idővel eljuthat a mélyebben elhelyezkedő szövetekig, és így kialakulhat a fogágygyulladás. Ez már a fogaink meglazulásához és elvesztéséhez vezethet. Így összefoglalva a megelőzésen, vagyis a rendszeres fogmosáson, és az időnkénti fogkőeltávolításon múlik minden. Fogkőeltávolítás miatt érdemes legalább évente egyszer felkeresni rendelőnket.

Mi befolyásolja a fogkő kialakulását, gyorsaságát:

Vannak olyan fogászati kezelések, ilyen például a szájsebészeti beavatkozások, a fogpótlások, a fogszabályozás és a fogfehérítés, amelyek után mindenképpen szükséges lépés a dentálhigiéniai kezelés elvégzése.

A fogkőeltávolító kezelést ultrahanggal működő készülékkel végezzük. Az ultrahangos depurátor a fogkőre rezgést gyakorol, ez pedig apró darabokra zúzza azt. A kezelések végén mindig alkalmazunk polírozást a fogakon, ezt magas nyomású homokfúvóval végezzük. Esetenként fogíny érzékenység jelentkezhet, ám ez néhány nap után elmúlik.


Gyermekfogászat

Egy életre rossz emlékeket, traumát okozhat, ha a gyermek első látogatása a fogorvosnál rosszul sikerül. Hiszünk benne, hogy nem mindegy, milyen élmény éri a legkisebbeket az első fogorvosi konzultáció alkalmával.

Először a fogorvosnál

Fogorvoshoz nem csak akkor kell menni, ha panaszunk van, hatványozottan igaz ez a gyermekekre. Ám mivel számukra az orvosi rendelők, a fogorvosi rendelők szokatlannak, ridegnek és akár félelmetesnek is tűnhetnek, így fontos, hogy ezt a képet eloszlassuk bennük. Egy fogorvosi rendelőben, amennyiben kezelésre kerül a sor, a gyermek azt érezheti, hogy megsértik a privátszféráját. És sok múlik a fogorvoson is, hogy mennyire türelmes, kedves és biztató. Az összes felsorolt eseményt traumaként élheti meg, így közös felelősségünk, hogy félelmeit eloszlassuk, és felnőttkorában ne csak akkor látogasson el fogorvosi rendelőbe, ha már nagyon fáj.

Tapasztalatok szerint, a gyermek első néhány fogorvosi látogatását érdemes úgy ütemezi, hogy azok a panaszok megjelenése előtt történjek. Olyan ez, mint egy iskolai, óvodai beszoktatási időszak, amely segít a gyermekeknek abban, hogy az első élményeik semlegesek, vagy inkább pozitívak legyenek. A cél tehát közös: a kicsik megszokják a rendelő hangulatát, az illatokat, a fura hangokat, megismerjék és bizalmukba fogadják a fogorvost.

Nem ijedünk meg sem a sírástól, sem az ellenállástól. Ez természetes reakció a legkisebbek részéről, ha fogorvosi kezeléssel találkoznak. Nemcsak az a célunk, hogy kezeljünk egy akut problémát, hanem az is, hogy felhívjuk a gyerekek figyelmét a megelőzésre, és az egészséges fogak megőrzésére. A kezelések alatt elmagyarázzuk, hogy melyik eszköz, milyen célt szolgál, és miben segít. De nem tudjuk eleget hangsúlyozni, hogy a türelem, a mosoly, az odafigyelés a legfontosabb a beavatkozások alatt.

Foglaljon időpontot az

Oktán Fogklinkánál

Kérjük, jelöld meg, melyik a legmegfelelőbb időpont a számodra. A kijelölt dátum és időpont nem válik automatikusan valós időponttá, de kérésedet maximálisan figyelembe vesszük. A konkrét időpont rögzítéséhez munkatársunk rövidesen felveszi veled a kapcsolatot.

Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy az időpontok lemondása vagy módosítása díjmentesen 24 órával a lefoglalt időpontot megelőzően lehetséges email-ben és telefonon!



hetven és tizenöt összege

Kapcsolat

Oktán Fogklinika (I-ZA Kft.)
Cím: 2440 Százhalombatta, Piac tér A/4
Adószám: 10987285-2-13

E-mail:

Megközelíthetőség:
Rendelőnk Százhalombatta szívében, a Piac téren található.
Bejáratunk a piac tér belső területén közelíthető meg.
Autóval a Sparnál, a piac másik oldalánál van lehetőségük parkolni.

Foglaljon időpontot online

Bejelentkezés / Fogászati páciens koordinátor:
Nagy Rita, Söjtöri Zita
Telefon: +36 30 400 4166

Dental higiénikus:
Mánya Zsoltné Mosó Krisztina
Telefon: +36 30 298 3176